
Hogyan történik a közös munka az esküvőszervezővel ?

Ez egy igen összetett dolog, ezért az átláthatóság kedvéért négy lépésben mutatom be az esküvőszervező munkáját.
Első lépés (elvárások): Egy személyes találkozó keretein belül megbeszéljük, milyen elképzeléseitek vannak. Erre a találkozóra már érdemes úgy jönni, hogy tudjátok az esküvő időpontját, és egy megközelítő létszámot. Ezek után kaptok egy írásos ajánlatot, amely tartalmazza (elvárásaitok szerint) a megfelelő szolgáltatókat. Természetesen a szolgáltatók közül lesz választási lehetőségetek, mivel az ajánlat egy adott szolgáltatói körön belül több választási lehetőséget is tartalmaz.
Második lépés (kiválasztás): Ha sikerült választanotok, együtt kimegyünk pl. a helyszínre, ahol Ti körbenézhettek, egyeztethetünk az üzletvezetővel. Ilyenkor már csak a megbízási szerződés aláírása van hátra, ami azért fontos Számotokra, hogy az esküvőszervező érdemben képviselhessen benneteket. A szervező, ezek után az általatok kiválasztott összes szolgáltatóval leszerződik.
Harmadik lépés (forgatókönyv): Az esküvő előtt szükség lesz még egy találkozóra, ahol elkészítjük az esküvő napjának forgatókönyvét. Ez nagyon fontos, mert az adott szolgáltatók akkor tudnak majd tökéletes munkát végezni, ha pontosan tudják, mikor mi a teendőjük. Ti is könnyebben átlátjátok, az események sorát.
A menyegző napja (lebonyolítás): Úgy kerülhetőek el leginkább a nem várt kellemetlenségek, ha lebonyolítást is kértek. Egy esküvőszervező rendelkezik már azzal a rutinnal , hogy mindig az események előtt tudjon járni egy lépéssel. Ebben az esetben már reggeltől ott van a helyszínen és felügyeli az előkészületeket. Mikor megérkeztek van egy olyan személy, akinek teljes rálátása van mindenre. Nem várható el pl. egy segítőkész örömanyától, hogy kimaradjon az esküvő bármely fontos pillanatából csak azért, mert éppen akad valami tennivaló a háttérben.
Forrás: Oltári szervezések